Életképek

Címlap

Az MTA Alumni Program idei évadjának harmadik előadása

Dr. Kovács Zoltán akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének egyetemi tanára az intézményünk meghívására látogatott el iskolánkba. Az előadásának témája sok érdeklődőt vonzott, hiszen a világméretű urbanizáció és annak következményei – a klímaváltozás mellett - az egyik legfontosabb globális környezeti probléma lett napjainkra. Jelenleg a világ népességének, amely mára már a 8 milliárdot is túllépte, több mint a fele él városokban. Ez az arány az előrejelzések szerint tovább fog növekedni és 2050-re a világ lakosságának, mintegy 66%-a lesz városlakó.

A professzor arra is rávilágított, hogy nem csupán arról van szó, hogy növekszik a városlakók aránya, hanem ez a hiperurbanizáció elsősorban az úgynevezett megavárosokat, a 10 milliónál nagyobb népességű óriásvárosokat érinti. A városodás súlypontja is megváltozott az elmúlt évszázad folyamán, a fejlett világ országaiból áttevődött a fejlődő világ országaiba. A két eltérő gazdasági térségben egészen másféle mozgatórugója van az urbanizációnak, és a problémák is másféle módon jelentkeznek. A fejlett világ országaiban globális gazdasági hatások indukálják az urbanizációt, így  a városok szétterülése, a növekvő motorizáció, a környezeti károk, a zöldterületek csökkenése, a parkolási gondok és az ingázás nehézségei jelentik a legnagyobb gondot. A fejlődő világban viszont a vidéki nyomorból a nagyvárosokba menekülő szegények tömegei okozzák a városbővülést, így itt a lakhatás megteremtése, a közművek kiépítése jelent égető problémát. Sajnos, egyik folyamat sem járul hozzá az élhető városokhoz és a  gondok kezelése mindkét esetben rendkívül komplex feladatot jelent.

Az előadás tartalma nagyon sok gondolatot, kérdést ébresztett diákjainkban, így az egyórás időtartamra tervezett program további egy órával meghosszabbodott és egy kötetlen beszélgetéssel zárult. A tanulóink kíváncsiak voltak arra, hogy hazánkban a városfejlesztési törekvések miként valósulnak meg és milyen társadalmi, gazdasági következményekkel járnak. Melyek azok a városfejlesztési és várospolitikai megoldások, amelyek választ tudnak adni a nagyvárosi fejlődés problémáira.

Megtisztelő volt számunkra, hogy együtt gondolkodhattunk egy akadémikussal!

 

Ön itt van: Kezdőlap Az MTA Alumni Program idei évadjának harmadik előadása